Isten igéje, ha a szívedbe és az elmédbe befogadod, működni kezd a személyes Életedben is és megcselekszi önmagát! Istent a cselekedetein és a csodatételein keresztül lehet megismerni. A "hiszem ha látom"  egy cinikus bevésődés. Alakítsuk át a szellemünket, engedjük, hogy a szent Szellem beragyogja életünket és éljünk az Újszövetség szerint, tehát: először jön a Hit és utána ez meghozza a Látást.

Ismerd meg és olvasd ronggyá a Bibliát!  

 

 „Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe és hallgasd figyelmesen!” (Ez 3,10) Sok vita folyt már arról, hogy Isten igéje a szívhez vagy az értelemhez szól-e. Pedig ez nem vagy-vagy kérdés, hanem sorrend kérdése. Isten azt mondja prófétájának, hogy először a szívét nyissa meg igéje előtt, és az ige a szívén át fog az értelméig hatolni, hogy üzenetét megértse. Mert az értelem csak azt fogadja el, amit előtte a szív már befogadott. A szív által be nem fogadott igének az értelem csak kritikusa tud lenni. (Véghelyi Antal)

Márta így felelt: »Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.«” (Jn 11,27) Én hiszem… Irigylésre méltó az a bizonyosság, az a megtartó erő, amely Márta hitét jellemzi. S éppen testvére, Lázár elvesztésekor halljuk tőle ezt a vallástételt. (A feltámasztás csodája pedig még csak ezután következik.) A hit nem roppan össze. A hívő ember ereje persze nem önmagából fakad: az élet legnehezebb próbáinál a feltámadás és az élet Ura áll mellette. Mindenre van erőnk a Krisztusban, aki megerősít. Higgyük ezt, és hívjuk segítségül az ő nevét! (Kőháti Dóra)

 „Legyen meg az Úr akarata!” (ApCsel 21,14) Az Úrtól tanult imádságban, a Miatyánkban naponta elmondjuk ezt a mondatot. Általánosságban, egy jól megtanult, kívülről mondott fohászon belül könnyű elmondani ezt, de amint konkrét élethelyzetekben – főleg szenvedés idején – kell megfogalmazni, nehezen hagyják el ajkunkat ezek a szavak. Pedig ez hitünk megvallásának legalapvetőbb kijelentése. Ha ezt nem tudjuk kimondani a Gondviselőbe vetett őszinte reménységgel, akkor gyenge a mi hitünk. Isten azt várja tőlünk, hogy a próbatételek, kísértések idején is hittel tudjunk így szólni: Legyen meg az Úr akarata! (Menyes Gyula)

 

„Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat.” (Hós 10,12b) Régen a földművelő ember tudta, pihentetni kell a szántóföldet, hogy újra visszanyerje termőképességét. Ezalatt benövi a gyom, és az apró állatok is birtokba veszik. De a legtermékenyebb föld, új kezdet mégis akkor van, amikor az ember a természetből teljesen új területet vesz birtokba. Felszánt egy mezőt, vagy éppen erdőből hasít ki termőterületet. A próféta valami ilyesmire utal, amikor azt kéri, hogy kezdjünk teljesen újat az életünkben. Ne a régi, gyomos talajon próbáljuk termővé tenni életünket! Mert Isten áldást ígér a megtérőknek. (Menyes Gyula)

 

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.” (Lk 16,10) A mai ember nem becsüli a keveset, rögtön sokra vágyunk. A sok pedig kevéllyé, mámorossá, meggondolatlanná teszi az embert, így nagy a hűtlenség kockázata. Főleg, ha a sokért nem is dolgoztunk meg, hanem kaptuk, esetleg örököltük. Szülők panaszkodnak manapság, hogy a gyermekeiknek összespórolt örökséget – sokszor egy élet munkáját – az utódok nem értékelik, látványosan eltékozolják. Isten először keveset bíz ránk, próbára teszi hitünket, lassan alkalmassá formál minket, hogy megállva a kevésen, a sok, az üdvösség is a miénk legyen. (Menyes Gyula)

 

„Isten igéje terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben.” (ApCsel 6,7) Bontsuk ketté a mondatot. Mi többnyire a mondat második felét hiányoljuk közösségeinkben, és emiatt panaszkodunk. Hol vannak a fiatalok, miért vagyunk kevesen a templomban? Milyen gonosz is ez a világ, és mennyi szörnyűség történik nap mint nap! A gyógyszer a mondat első felében van: „Isten igéje terjedt.” Ennek lesz következménye a tanítványság. A szomorú diagnózis emlegetése helyett induljunk el a gyógyító szolgálatra, mert a gyógyszert Urunk ránk bízta. Mondd el fiaidnak – olvassuk Mózes könyvében. Mondd el fiaidnak és azoknak, akiket rád bíz az Úr. – Uram, add, hogy észrevegyem, akiket rám bíztál! (Sándor Frigyes)

 

„Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4) Minden ember boldog akar lenni – mondja egy régi sláger szövege. Mégis milyen kevesen mondják boldognak magukat. Mi boldogulni akarunk ahelyett, hogy boldoggá tennénk másokat. A boldogságot adni tudjuk, de elvenni nem. A boldogságot kapni tudjuk, de kierőszakolni nem. Az csak a másokért megélt élet útján jön felénk. Ezért ne felejtsük imádságban hordozni egymást és Isten gyógyító szavát szólni ott, ahol szükség van rá. – Uram, köszönöm, hogy ma is szolgálhatok neked másokon keresztül, és köszönöm az általuk nyert boldogságot! (Sándor Frigyes)

 

„Az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését.” (2Tim 4,17) Valamikor szokás volt, hogy dobszó és díszes kíséret mellett közhírré tették a fontos eseményeket. Ma kormányszóvivő teszi ugyanezt, vagy az elnök jelenti be a médián keresztül a mindenkire kiható nyilatkozatot. A páli „igehirdetés” szó mögött is ez áll: kihirdetik, hogy ki a győztes. Jézus Krisztus Úr, vagyis eldőlt a küzdelem. E világ fejedelme, a sátán végérvényesen veszített, és megy alattvalóival, e világ fiaival a nekik elkészített örök ítéletre, a kárhozatra. A világ igazi Ura megérkezik, hozva magával az örök életet megváltottai részére. – Uram, hálás vagyok szeretetedért, hogy kegyelmedből veled tölthetem az örökkévalóságot! (Sándor Frigyes)

 

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” (Zsolt 103,12) Az emberi elme véges. Gondolkodásunk határait feszegetjük, mégsem tudjuk elgondolni Isten hatalmát. Mégis a lehető legszemléletesebben mutatja meg Isten szeretetét Dávid zsoltárában, amikor az érzékszerveinkkel felfogható tér végpontjainak távolságát használja fel Isten kegyelmének bemutatásához. – Uram, adj erőt, hogy ne féljek körülnézni a világban és felismerni hatalmad nagyságát! Ámen. (Gerlai Pál)

 

„Hangos szóval magasztalom az Urat, és dicsérem őt a sokaság előtt.” (Zsolt 109,30) Dávid azt énekli a zsoltárban, hogy azért magasztalja az Urat, mert a szegény pártjára áll. Én vajon mindig a magam pártján érzem az Istent? Amikor ezen merengek, inkább saját magamnak kell feltennem a kérdést: vajon mindig a maga pártján tud engem az Úr? Mennyire nincs merszem őt dicsérni, amikor lenne rá alkalmam! – Add, Uram, Szentlelkedet, hogy legyen erőm kimondott, hangos, hallható szóval dicsérni téged! Ámen. (Gerlai Pál)

 

„Krisztus mondja: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!” (Jel 3,15) Sokszor megelégszünk a langyos válaszokkal, a „majdnem” megoldásokkal. „Legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem.” Előfordul, hogy a jó elbírálás érdekében simulékony válaszokat adunk, „langyos” a beszédünk – de Isten erre azt mondja, hogy „kiköplek a számból”. Vannak krisztusi alapelvek, amelyeket nem lehet feladni a megegyezés vagy a jó tetszés kivívásának érdekében. – Add, Uram, hogy megtaláljam a helyes utat, és neked tetsző legyen a szavam és a hitem! Ámen. (Gerlai Pál)

 

„Felkiáltott a beteg gyermek apja, és így szólt: »Hiszek, segíts a hitetlenségemen!«” (Mk 9,24) …és mindketten meggyógyulva tértek haza Jézustól. (Zsíros András)

 

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,18–19a) A feleség az anyósülésen böngészgette a térképet. „Igen, a Jakabhegyi úton már végigmentünk, a vasúton is átmentünk, és a Kossuth teret is elhagytuk már.” Felpillantott, körülnézett. Aztán visszabújt a térképbe. „Aha, igen, ez volt jobbra a Petőfi park.” Csend következett. Csak az autó zúgását és a férj egyre idegesebb szuszogását lehetett hallani. „Ja, igen, látom, most tértünk le a Szabadság útról…” – dünnyögte a feleség, és ekkor a férj már nem bírta tovább. „Könyörgök, ne azt mondogasd, hogy hol voltunk! Azt mondd végre, hogy merre menjek! Nézz előre, ha egyszer előre akarsz menni!” (Zsíros András)

 

 „Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6,26) Az ároni áldást az istentisztelet végén állva hallgatjuk. Ezt a gazdag, szép, mély kívánságot az Ószövetség örökségeként  drága kincsként őrizzük. Hogy mi a béke? S miért nem lehetséges ez Isten orcája nélkül – a vele való állandó együttlét, az előtte, vele való élés, jelenlétének tudata, mély átélése nélkül? Ady tömören összefoglalja az isteni békesség lényegét: „Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke.” A sorrend megfordíthatatlan. Előbb Istennel békél meg a hívővé váló ember, majd békességet talál önmagában is, mert Jézus beköltözik az életébe. (Kőháti Dóra)

 

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézs 9,1) Az ószövetség népének hite bizalmon alapszik: hogy Isten szól kiválasztott emberei, a próféták által. Hogy irányt mutat a célig, amikor eljön majd a Messiás. Amíg elérkezik az idő. Amikor a sötétségből fény születik. Ez megtörtént! S ez az új kezdet a mi életünkben, a mi adventünkben is eljön, amikor sötét éjszakánkban Krisztus veszi át a hatalmat. Rettentő nehezen viseljük azt a pár hónapot, amikor fényszegény a külső környezet. De az egész életet lelki sötétben leélni, amikor a világ világossága fényében is élhetnénk…? (Kőháti Dóra)

 

„Gamáliél így szólt: »Hagyjátok békén ezeket az embereket (az apostolokat), és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket.«” (ApCsel 5,38–39) Ha emberektől való lett volna, már rég belepte volna a rozsda, és csak a könyvtárak mélyén lenne néhány feljegyzés egy kis létszámú lelkes csoportról, akik hittek valamiben, aztán elenyészett a dolog… Aminek a motorja, az ereje, az életben tartója Isten Szentlelke, az embereket hitre térít, szólni enged, szavaikba erőt, tüzet ad, tetteikbe lendületet, a messzebbre látás bizonyosságát. (Kőháti Dóra)

 

„Dánielt az oroszlánok vermébe dobták. De a király ezt mondta Dánielnek: A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!” (Dán 6,17) Akár gúnyosan, kötözködve („Na, tényleg van olyan hatalmas ez a te Istened?”) akár igazi kíváncsisággal, vágyakozva („Bárcsak nekem is lenne ilyen nagy hatalmú Istenem!”), ez a formula nekünk is ismerős lehet. Korunk oroszlánvermeiben – minden ember közös sorsában, betegségben, veszteségben, egzisztenciális krízisekben – a hívő ember hallatlanul nagy plusz erővel nézhet szembe a veszéllyel, a bajjal. Jézus is kapott a Golgota keresztjén a gúnyból… S bár nem szállt le a keresztről, Isten mégis dicsőségesen végbevitte művét, és Jézus feltámadt. Mi ebben a hitben vágunk neki annak, ami más számára értelmetlen, elviselhetetlen. S erről az erőről tudunk bizonyságot is tenni. (Kőháti Dóra)

 

„Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dán 12,3) Máté evangéliumában Jézus is idézi a próféciát a búza és konkoly példázatának magyarázataként (13,43). Bűn, ítélet és kegyelem: hogyan lehetünk okosak, igazak (Mt 13)? Hogyan állhatunk majd Isten színe elé? Mire támadunk fel? Mire „elég” e földön gyűjtött szellemi, anyagi tőkénk, okosságunk…? Ha eltaszítottuk az igazság hozzánk szóló üzenetét, ha nem vezettünk mást sem az igazságra, ha betapasztottuk a fülünket az ige élő szava előtt? Minden egyes nappal haladunk a felé a nap felé, amikor minden tettre és szóra a legerősebb világosság fénye vetül. Ne félve, hanem Istenben bízva haladjunk e felé, felénk nyújtott kezét, hozzánk szóló szavát elfogadva! (Kőháti Dóra)

 

„Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (1Thessz 5,15) Vigyázni kell, hogy hol mivel fizetünk. Kivonnak egy papírpénzt, az már nem fizetőeszköz. Amint az euró vagy más valuta sem a mi országunkban. A hívő embernek még inkább figyelnie kell. Isten népének kezében nem lehet fizetőeszköz a rossz! Akkor sem, ha valaki azt adta neki. Van rá szabadsága és hite által ereje is, hogy „meglepetést okozzon”, és az egyetlen, az egész világon ismert és legális eszközzel fizessen: a szeretettel. (Kőháti Dóra)